2010. június 30., szerda

A köz véleménye

Mától egy - kéthetente frissülő - kérdés is vár az idelátogatókra (a jobb oldalsávban, a Profiladatok alatt) és szeretném, ha minél többen válaszolnának rá. Persze ettől függetlenül lehet továbbra is kommenteket írni (sőt: várom őket), de úgy vettem észre, hogy sokan "csak olvasó" üzemmódban látogatnak ide. Talán most őket is sikerül egy kis interaktivitásra rábírni :-)

Apropó, kommentek! Köszönet Idának a Királyság - a másik oldal című bejegyzéshez írt véleményéért! Azt hiszem, ezzel "a leghosszabb komment" díjat is neki ítélhetjük. Plusz azért is örülök, mert egy olyan oldalt mutatott meg, ami a svéd médiában nem túl sok teret kap. És mivel "a hír szent, a vélemény szabad", idézem:

Én ugyan 63 éves vagyok, de egyetértek a svéd fiatalság zömével, kik szerint "Le a királysággal!"

Aktív tagja vagyok a Republikanska Förening-nek, melynek célja a királyság megszüntetése. Álláspontunkat nem a királyi családban történő "hatalmas" botrányokra alapozzuk, ennél sokkal nyomósabb okokra hivatkozunk.

A királyság, mint intézmény, menthetetlenül elavult, egyetlen szerepe ma már csak arra szorítkozik, hogy a társadalom egyes rétegének egy álomvilágot képvisel, hétköznapoktól való menekülést, és a bulvárlapoknak remek bevételt. Mindezt az adófizető polgárok zsebéből kiszedve. Luxus életük visszataszító, amikor a társadalom millió gazdasági és szociális problémával küszködik. A király meg a fia a Porschejaikban furikázik, a királyné plasztikai műtétjei már számtalanok, a leányok luxusnyaralásaikat a luxus shoppingokkal váltogatják.

Mindezt végig kell néznünk, miközben mi magunk a valósággal küszködünk, millió problémával terhelve, megszorítások a munkahelyeken, mert nincs pénz, hónapokig várni a betegellátásra stb. stb...mindenki tudja, aki itt él. A királyi család parádézását egyenesen gusztustalannak találom.

Ma azt már nagyon kevesen hiszik el, hogy ez az egész cirkusz valami hasznot is hoz, azáltal, hogy reprezentálnak. Vajon hánnyal több üzlet köttetik meg, hány Jas repülővel többet tudnak eladni azért, mert a király megjelenik és kezeket ráz? Sajnos senki nem kérdezte meg, hogy én ehhez a parádéhoz hozzá akarok-e járulni a saját pénzemmel, de mint adófizető, kényszerítve vagyok.


A királyi ház megszüntetése politikailag egy kényes téma, még egyik párt sincs arra megérve, hogy ezt programjává tegye. De ez csak idő kérdése...

Neked esetleg teljesen más a véleményed? Vagy valami más már régóta kikívánkozik belőled? Remek - írj te is egy kommentet!

(A fotón: Francia Polinézia szigetei, ahol a friss házas Victoria és Daniel éppen mézesheteit tölti.)

A nap svéd szava: förening (egyesület)

2010. június 25., péntek

"Az" ünnep

A svédek most tartják Szentivánéj ünnepét (Midsommar, azaz "nyár közepe"). Ezt a június 23-hoz legközelebb eső hétvégén ünneplik, az ünnep előestéje - az ünneplés kezdete - mindig péntekre esik, ami munkaszüneti nap.

A Midsommar az év legnagyobb fesztiválja, Ilyenkor van a legrövidebb éjszaka, illetve a leghosszabb nappal. Észak-Svédországban a nap korongja csak félig tűnik el, majd újra emelkedni kezd.

A nyári napforduló Svédország leglelkesebben ünnepelt fesztiválja. Eredetileg a nyár érkezését ünnepelték, bő termés reményében. Ezen a napon virágokkal és lombokkal díszített jellegzetes alakú májusfákat állítanak országszerte. A májusfa körül énekelnek és táncolnak (íme egy videó is). Talán nekünk furcsa ez a sok fény-ünneplés (mint pl. a Lucia, Valborg és Midsommar), de nyár van, szerencsés esetben meleg és napsütés - ezek egy északi éghajlatú országnak szinte az újjászületést jelentik.

Este máglyákat gyújtanak, amelyet hagyományosan kilencféle fából raknak. Régi svéd hiedelmek szerint a napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a világot. Falvakban egy bizonyos fajta mérges gombát dobnak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más lények hatalmát.

Egy másik szokás szerint a fiatal lányok sós pudingot ettek lefekvés előtt, hogy álmukban a lehetséges jövendőbelijük vizet hozzon nekik szomjuk csillapítására. De az a szokás is idekapcsolódik, miszerint hétféle virágot kell szedni, hogy az ember képes legyen megálmodni, kivel fog összeházasodni. (Lásd még: Szentivánéji álom.)

Tipikus Midsommar-jelenségek még:

  • már hetekkel korábban megkezdődik a meteorológusok jósolgatása, hogy milyen lesz az idő Midsommarkor, hová érdemes az országon belül utazni, hogy jó időt fogjon ki az ember (ne felejtsük el, hogy egy nagy és hosszú országról van szó)
  • virágkoszorú a hajban - gyerekek, lányok, de férfiak hajában is
  • a már említett tipikus ételek: édes-fűszeres hering (matjessill) tejföllel, snidlinggel és kapros újburgonyával, ill. grillezett ételek, saláták. Desszertként eper vagy epertorta. Az újságokat ilyenkor ellepik az ínycsiklandozó, fotókkal gazdagon illusztrált receptek.
  • hagyományosan erős alkoholizálás, ennek következményeként ittasság - a Midsommar az egyik "legszeszesebb" ünnep
  • sokan ekkor kezdik meg a nyári szabadságukat, így rengetegen kelnek útra
  • az előző két faktor együttállása sajnos általában kimagaslóan sok közúti balesetet szokott okozni... Az egyik napilapban megelőzésképpen egy részletes országtérképet láttam, a biztonságos és a veszélyesebb (sok balesettel sújtott) utak jelölésével.

(Forrás: Svédország - Folklór és a Wikipedia)

A nap svéd szava: jordgubb (eper)

2010. június 21., hétfő

Meghívó

"Szeretettel várunk mindenkit 2010. június 22-én, kedden 18 órától a svéd nyelvi klub szervezésében a Midsommarfest ünnepre a Fogasházba (Budapest, VII.ker, Akácfa u. 51).

Idén is megünnepeljük a leghosszabb nappalt, ahogy a svédek is teszik minden évben. Kedves svédklubos társaink már készülődnek a "svédasztalos" finomságokkal.

Mindenkit szeretettel várunk... csak hozzatok ti is valami harapnivalót az ünnepségre!

Mi biztosítjuk a hagyományos eper-újkrumpli-hering kombinációt - épp úgy, ahogy a svédek teszik!"

A nap svéd szava: sill (hering)

2010. június 20., vasárnap

Képes bizonyíték...

...hogy tegnap délután Stockholmban tényleg elhangzott a két "igen" (illetve a két "ja"). Itt éppen a kastély felé hajóznak a templomi esküvő és a városon átkocsizás után.

Mielőtt valaki megvádolna, hogy Victoria-és-Daniel-esküvői-bloggá vált a Svédasztal, nem is kommentálom tovább az eseményt. De ha valakit érdekelnek a részletek, nézze meg a képeket és/vagy a videókat.

Na jó, bevallom, hogy abból amit láttam, Daniel beszéde tetszett a legjobban: szellemes volt (félig angol, félig svéd nyelven), érzelmekkel teli és nem kellett hozzá puskáznia sem (ellentétben a királlyal) :-)

A nap svéd szava: bröllopsmiddag (esküvői vacsora)

2010. június 18., péntek

Királyság - a másik oldal

Épp az imént ért véget a tévében a Victoria és Daniel esküvőjének előestéjén adott koncert közvetítése, prominens fellépőkkel (mint pl. a Roxette) és sok-sok vidám emberrel a képernyőn. De hogy egy kicsit kiegyensúlyozottabb legyen a mérleg, essen pár szó az ellentábor véleményéről is. Mert nem mindenki rajong ám a királyságért és a királyi házért (ami természetesen van annyira modern, hogy saját weboldala van).

Például 15 éve még tízből hét svéd úgy gondolta, hogy jó, hogy Svédországban királyság van és csak egy gondolta úgy, hogy rossz. Ma viszont kevesebb, mint a lakosság fele támogatja csak a királyságot. A királyi ház támogatottsága még ennél is nagyobb mértékben zuhant: ez 1996-ban ugyanakkora volt, mint a királyságé, ám mára már tízből csak négy embernek van jó véleménye a királyi családról - és háromnak rossz.

A fő ok az utóbbi években a bulvárlapokban megjelenő botrányok egyre nagyobb száma lehet. Egyes szakértők szerint Victoria esküvője pozitívba fordítja majd a trendet, de valószínűbb, hogy sok embernek elege van a túlzásba vitt ünnepi tudósításokból - az utóbbi hetekben-hónapokban szinte a csapból is az esküvői hírek folytak - és persze a botrányokból. A legutóbbi ilyen eset az volt, amikor Victoria húga, Madeleine áprilisban szakított vőlegényével, Jonas-szal. A fiú ugyanis egy norvég lánnyal megcsalta a hercegnőt (legalábbis akkor erről szóltak a hírek)...

Ami a királyságot illeti, a 18-39 éves korosztály az intézmény legnagyobb ellenzője, ellenben a 60 évesnél idősebbek a monarchia fő támogatói. Ha a pártszimpátiát nézzük, a Centerpartiet és a kereszténydemokrata (Kristdemokraternas) szavazói között van a legtöbb támogató, míg a Vänsterpartiet (vänster=baloldal) és a Miljöpartiet (a környezetvédelmi párt) szavazói közül kerül ki a legtöbb antirojalista.

Egyébként svéd királynak lenni tényleg kivételes dolog: a király alkotmányban biztosított joga, hogy tetteiért nem állítható bíróság elé, nem vonható felelősségre. Tehát olyan mentelmi joga van, amit nem lehet felfüggeszteni. Tudomásom szerint volt már pár gyorshajtási ügye Károly Gusztávnak, pl. 2004-ből találtam egy cikket, amelyben Silvia királyné kifejezetten tagadta, hogy a király 160-nal ment volna a Porsche-jével az E18-as úton. A király eközben mélyen hallgatott, majd válasz helyett megkérte a riportert, hogy legyen olyan kedves és az egyik alapítvány 85 éves évfordulójáról írjon inkább. No comment :-)

A nap svéd szava: kungahuset (a királyi ház)

2010. június 15., kedd

A nagy nap előtt

Már csak négyet kell aludni az évtized eseményéig: a svéd trónörökös, Victoria és a frissiben herceggé avatott Daniel (korábbi nevén: Daniel Westling) esküvőjéig. Az alkalomra kibocsátott bélyeg első kiadása az utolsó darabig elkelt - van, aki csak emléknek vette meg: lehet majd mutogatni az unokáknak :-)

A közvéleménykutatások szerint a lakosság 54%-a fogja követni az esküvő eseményeit, ebből 3% (kb. 225.000 fő) a helyszínen. 1976-ban, XIV. Gusztáv Károly és Silvia esküvőjén 150.000-en voltak jelen. Viszont a megkérdezettek 35%-a nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem fogja követni az esküvőt.

Mindenesetre sajtósokból nem lesz hiány: 1000 svéd és 500 külföldi újságiró (ebből 141 német és érdekesség, hogy 19 japán), valamint 25 külföldi tévétársaság lesz a tűzvonalban, hogy tudósítsa az otthon maradtakat.

A hivatalos vendéglista egyelőre titok, de azt lehet tudni, hogy 1.100 vendéget várnak a Storkyrkan-ba, Stockholm katedrálisába, többek között svéd politikusokat, külföldi méltóságokat (pl. Charles angol herceget), diplomatákat és a pár barátait. A templom környékén kivetítőkön lehet majd követni a benti eseményeket, így a kint rekedtek sem maradnak le semmiről.

Még azt sem erősítették meg, hogy a király fogja-e Victoriát felvezetni. A királyi család eme kívánságát az egyház erős ellenérzése fogadta, mondván, hogy ez ellenkezik a hagyományokkal, miszerint a párnak együtt kell belépnie.

Ha esetleg valaki arrafelé járna aznap: június 19-én ingyen lehet metrózni Stockholmban (a nagy tömegben úgyis lehetetlen lenne a jegyellenőrzés).

De ennél eredetibb módja az ünneplésnek, ha az ember fia/lánya aznap házasodik meg - egy ismeretlennel. A malmöi PotatoPotato művészeti szerveződésé az ötlet és a megvalósítás is. A beugró 500 korona (kb. 15.000 Ft), ami magában foglalja a ruhát, a gyűrűt, az egésznapos ünneplést (fizető vendégekkel), sőt: a házastársat is. A szervezők 10+10 résztvevőt sorsolnak össze, a párok csak aznap tudják meg, ki is a vőlegény ill. menyasszony. De semmi jóvátehetetlen nem történik, ugyanis az aznapi válási papírok is rendelkezésre állnak majd, csak a neveket kell kitölteni...

A nap svéd szava: kronprisessbröllop (a trónörökös esküvője)

2010. június 12., szombat

Jubileumi hídfutás

Idén 10 éves a Koppenhágát Malmövel összekötő Öresund-híd. Ugyancsak 10 éves a Broloppet, a ma tartott félmaratoni hídfutás, ami Koppenhágából indul és Malmöben (Limhamn-ban) végződik.

A híd 2000-es felavatását követő hídfutáson 79.719 befutót számoltak meg, ez azóta is világcsúcs a félmaratoni versenyek között. Az idei 16:00 órás startnál "csak" 30.000-en voltak, ugyanis most ennyiben maximálták az indulók számát. A futóknak az erős ellenszéllel is meg kellett küzdeniük.

A 21,1 km-es táv szakaszai:
  • 4 km a híd folytatásaként épült alagútban, majd
  • 4 km Pepparholm-on, a mesterséges szigeten, ezután
  • 8 km magán az Öresund-hídon, végül
  • 5,1 km a malmöi tengerparton (Strandvägen-Limhamnsvägen)

David Nilsson (aki a svéd Öland szigetéről érkezett) 17:06-kor elsőként szakította át a célszalagot, de saját bevallása szerint már az első 50 méter után érezte, hogy győzni fog. Az első női befutó Lene Hjelmsøe (dán állampolgár).

A forró hangulatot talán jól érzékeltetik a Sydsvenskan fotói...

A nap svéd szava: lopp (futás)